Kiemelt bejegyzés

La Grotta Holidays utazási iroda hivatalos BLOG oldala

1065 - BUDAPEST Podmaniczky u. 6.  H-P 10:00-13:00

IRÁNY HORVÁTORSZÁG, DE ELSŐ A BIZTONSÁG!

Egyik korábbi bejegyzésünkben már összeszedtük, milyen megelőző intézkedéssel készülnek a horvát és szlovén tengerparti üdülőhelyeken a szállások üzemeltetői. A tapasztalat azt mutatja, hogy a horvátországi járványügyi helyzettel kapcsolatban számos, gyakran egymásnak is ellentmondó információ kering a sajtóban és közösségi médiában. Ezért ebben a bejegyzésben, horvátországi nyaralások szakértőiként, szeretnénk utasainknak segíteni abban, hogy tisztábban láthassák a helyzetet.

Kezdjük a tényekkel: Horvátországban is éppen annyira vagyunk kitéve a vírusnak, mint idehaza, ahol szépen lassan megtanultunk együtt élni a vírussal. Vásárlás, tömegközlekedés használata során maszkot hordunk, igyekszünk tartani a távolságot, gyakrabban mosunk-fertőtlenítünk kezet, fokozottan ügyelünk a higiéniára, és így tovább. Nincs ez másképp Horvátországban sem, ahol egyébként még mindig több százzal kevesebb az aktív fertőzöttek száma, mint idehaza. (Arról nem is beszélve, hogy a horvát esetek főként a belsőbb, szárazföldi területekre és a fővárosba, nem pedig a tengerparti szakaszokra koncentrálódnak.)

Röviden: ha nem figyelünk oda, nem tartjuk be a védekezés és távolságtartás szabályait, épp olyan könnyen elkaphatjuk a vírust a villamoson vagy éppen a sarki közértben, mint egy ilyen kristálytiszta vizű horvátországi tengerparton napozva, hűsítő sörrel a kezünkben. Bár az utóbbi, valljuk be, jóval kellemesebb környezet. Nem is beszélve arról, hogy a mértékkel fogyasztott hűs italok, a pihenés, a napsütés, a D-vitamin, és a gyógyító, sós tengeri víz kombinációja a testre és lélekre egyaránt pozitív hatással van... 😀 



Érdemes ezt a képet magunk elé idézni akkor, amikor a média gyakran feleslegesen félelemkeltő híresztelései nyomán elfog bennünket a pánik a horvát tengerparti nyaralásunk tervezgetése közben.

Mindezzel persze korántsem szeretnénk a helyzet súlyosságát elbagatellizálni. Horvátországi járványügyi szakértők rendkívül hatékony iránymutatásokat dolgoztak ki arra az esetre, ha a turisztikai célpontok bármelyikén mégis megjelennének a járvány tünetei. Az irányelvek alapján a főbb idegenforgalmi célállomásokon speciális turisztikai klinikák és járványkórházak kerültek kialakításra, ahol a szakemberek készen állnak arra, hogy gyorsan és biztonságosan lépjenek fel a fertőzés ellen. Ezeket az irányelveket a Horvát Közegészségügyi Intézet hivatalos weboldalán is közzétették, annak tartalmáról pedig az összes horvát idegenforgalmi szolgáltatót részletesen tájékoztatták. Az irányelvek angol nyelven erre a linkre kattintva érhetőek el.

A sok híresztelés és spekuláció helyett azonban érdemes megnézni az ország egyik legnézettebb videós bloggerének, Magyarósi Csabának az alábbi, pár nappal ezelőtti horvátországi nyaralásáról szóló hangulatos videóját, amelyben hiteles képet kaphatunk arról, hogy zajlik a határátlépés, mire számíthatunk az éttermekben és turisztikai látványosságokról. Illetve arról, hogy milyen előnyei lehetne annak, ha a szokásosnál kevésbé zsúfolt a horvát tengerpart.  



A videó tanulsága, és a mi tanácsunk is az, hogy meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal. Meg kell tanulnunk élni, nem pedig félni, s rendkívüli körülmények ellenére is biztonsággal élvezni a nyarat, a napsütést, és a tengert!